Tiziano portréfestészete

Tiziano portréfestészete

(1477-1576) A velencei művészet kimagasló alakja, a művészettörténet egyik legcsillogóbb festőtehetsége. Kezdetben Giovanni Bellininél tanult. Magas életkort ért meg s pályája állandó emelkedést mutat.

      

Amikor Giorgione meghalt, Tiziano éppen csak 20 éves, de már sikeres festő volt. Számos állami megbízást kapott és az 1500-as évek elején hat Dózse portréját készítette el.

    

Tizianót művei vérbeli koloristának mutatják. Művei, mint a Santa Maria Gloriosa dei Frari oltárképe, a Mária mennybemenetele; az Urbinói Vénusz; Égi és földi szerelem; V. Károly portréja; Nagy Szulejmán portréja gyakorlatilag megújították az európai festészetet.

                          

A 16. században a közönség és a művészek is másfajta hasonlóságot kerestek, mint ami az előző századokban jellemző volt. Az újfajta hasonlóság nem csak a modell szociális helyzetére utalt, hanem az egész személyiségére is. Tartalmazta a rangra, foglalkozásra, hatalomra utaló jeleket is.

                            

Tizianonak a birodalmi gyűlések idején alkalma volt a császáron kívül számos befolyásos fejedelem arcképét is megfesteni. Ezek a képmások növelték hírnevét, és további megtisztelő megbízásokat szereztek számára. Tiziano új képtípust teremtett: a reprezentatív uralkodó képmás típusát. Nemcsak a korább általános félalakos megoldást alkalmazta, hanem az álló teljes alak ábrázolását is, amelynek a német festészetben már voltak előzményei. Teljesen szokatlannak tűnhetett viszont az olyan portré, amelyen a modell ülő helyzetben van. V. Károly 1548-ban festett két képmásával – az egyiken lovagol, a másikon karosszékben ül – jelentős befolyást gyakorolt az udvari képmás típusának további, 17. és 18. századi fejlődésére.

                        

 

Gyönyörű nőalakjainak sorából leányának, Laviniának arcképe emelkedik ki (Lány gyümölcskosárral, 1555-58). A profán szépség ábrázolásának egyik legtökéletesebb példája az Urbinói Vénus (1538).

 

Mitológiai tárgyú képe a Danae Ámorral (1545-46). Utolsó korszakából való a budapesti Szépművészeti Múzeumban található Marcantonio Trevisani doge képmása (1554).

 

Alapvető jellegzetessége Tiziano portéfestészetének, hogy a történelmi képek kezdetektől pozitív hatással voltak a portéira. A módszer és a motívumok, amelyeket a monumentális kompozícióin alkalmazott gazdagította és átalakította a portré ábrázolását. Arcképfestészetével megteremtette az ideál portré és a jellemábrázolás szintézisét.