
Pasztell és grafit portré
A rajz egyszerű, de sokatmondó művészeti műfaj, ami hatásos módja az emberábrázolásnak.
A rajz lehet festmény vagy szobor előkészítő eszköze, mint vázlat. Lehet önálló képzőművészeti alkotás, amelyet vonalak, vonalrendszerek alkotnak. A rajz a legegyszerűbb és mégis hatásos módja az emberábrázolásnak.
A portrérajzoló sok-sok tanulmányrajz elkészítése során megtanulja, hogy ne sémákban gondolkodjon, hanem a látványt megragadva valósághű képet alkosson a modellről. A vonalvezetéssel, a tónusok kontrasztjával sajátos hangulatot tud kölcsönözni a képnek.
A kroki néhány lendületes vonallal képes megjeleníteni egy arcot vagy alakot. A tapasztalt rajzos célja, hogy minél kevesebb vonallal minél többet mondjon el.
A nagy klasszicista festő Ingres meghatározása szerint a jó portré mindig kicsit karikatúra: azt emeli ki a modellből, ami rá a legjellemzőbb. . . s így a fej egyénibb lesz, mintha élethű fényképet készítenének róla. A karikatúra vicces portrérajz, amely az ember jellemző vonásait túlhangsúlyozza, karikírozza. Persze úgy, hogy az ne sértsen.
karikatúrám
krokim
Néhány szó a portrérajzhoz használt rajzeszközökről:
- A rajzszén a papíron bársonyos fekete nyomot hagy. Mivel igen puha, a művész nem az éles, kemény vonalak érzékeltetésére, inkább a fény árnyék hatás kiemelésére használja. A portrérajzolás szénnel festői hatást eredményez.
- Egész más eszköz a ceruza, amivel igen pontos vonalakat lehet húzni. Segítségével a fény-árnyék hatást egyszerű satírozással érhetjük el. Minél több vonalrendszert rajzolunk egymás fölé annál sötétebb, mélyebb tónust kapunk. Ceruzával ugyanakkor leheletfinom hatásokat is el lehet érni.
A részletesen kidolgozott ceruzarajzzal fotószerű hatás érhető el.
- Portrét lehet készíteni pasztellel is, ami nem más, mint kevés kötőanyaggal összetartott, rúd alakba préselt festékpor. A fehér vagy színes papíron lehelet könnyen dörzsölődik szét. A pasztellel is könnyen érünk el festői hatást.
A rajzok jó minőségű, speciális textúrás papírra készülnek, amely a szénport, grafitot vagy festékport képes megkötni. A szenet, grafitot vagy pasztellt fixáló anyaggal kell a felületre rögzíteni. Az elkészült rajzot paszparturába rakják, üveg alá. Az üveg azért szükséges, hogy a sérülékeny papírképet védje.
Postázás
A portré fakeretre feszített alapozott vászonra készül olaj vagy akrilfestékkel. Az elkészült portrét lelakkozom és száradás után vastag kartonok közé helyezve csomagolom be, ami biztos védelmet jelent a szállítás során.
Mindig is foglalkoztatott az érzések és hangulatok képi kifejezése, akár önarcképeimen, akár más portrékon.
Megragadni egy ember legfőbb jellemzőit és azt kiemelve egyedi, csak rá jellemző képmást készíteni – amely egy-két apró jól irányzott ecsetvonástól kel életre- mindig is nagy kihívás lesz számomra.
Szívesen dolgozom olajjal, akrillal, és készítek képeket és karikatúrát különféle grafikus eszközökkel, mint ceruza, pasztell, szén.
vandus108@gmail.com
06 30/597-5569
A fotó kiválasztása
Több jó minőségű fotó kiválasztása és elküldése
Telefonos egyeztetés a részletekről. (méret, háttér, ár)
E-mail küldése. Amikor a portré már majdnem elkészült küldünk róla Önnek egy fotót véleményezésre. A képet csak akkor postázzuk, amikor Ön elégedett.
Postázás. A festményt biztonságosan becsomagolva adom át a GLS futárnak.
A festmények postázásának költségét vállalom.
Fejportré. A fej és a nyak ábrázolása.
Javasolt méret kb.30×40 cm
Ára 84.000,- Ft
Fej vállakkal.
Javasolt méret kb. 40×50 vagy 50x60 cm
Ára 108.000,- Ft
Félalak. Tartalmazza a fejet és a felső testet egy vagy mindkét
kézzel.
Javasolt méret kb.50×70 vagy 60x80 cm
Ára 135.000,- Ft
Egész alak. Lehet ülő, álló, fekvő.
Javasolt méret 70×100 vagy 80x120cm
Ára 185.000,-Ft
Több alakos kép és az egyedi méret esetén az árat személyesen egyeztetjük. A javasolt méretektől eltérő formátum is választható, amely megfelelő a kompozícióhoz.
15x20 cm vagy 20x30 cm
Ára 64.000,- Ft
40x50 cm vagy 50x60 cm
Ára 78.000,- Ft
50x70 cm vagy 60x80 cm
Ára 98.000,- Ft
15x20 cm vagy 20x30 cm
Ára 30.000,- Ft
• 40x50 cm vagy 50x60 cm
Ára 45.000,- Ft